get a free fairy-tale
Letettem a súlyokat. Véglegesen. Minden úgy van, ahogy van, és így is van jól. Persze lehetne jobban is, de úgyse tehetek érte semmit.
Sikerült megölnöm egy barátságot egy kicsivel több dologgal, mint amire ez hivatott lett volna. No, ne aggódjatok, a lelkem szabad, akár a madár, megvan még mind a kilenc farkam, csak valakinek megadtam azt, amire vágyott, és hát ennél pusztítóbb dolog a világon nincs is, még az atombomba se ér föl odáig.
A vágyat annak teljesítésével olthatod ki. Olyan, mint egy negatív objektum - az objektum vágyása.
És én megtettem. Kinyitottam azt a bizonyos szelencét (hű, Pandora biztos, hogy rókatündér volt) és elengedtem. Nem jön vissza.
Emlékeztek még? Én semmilyen intim közeledést nem szerettem volna. Hát, nem jött be.
A rókatündéretek megint csak pusztított, alvó gyermekek lélegzetét, haldokló ember utolsó sóhaját és szerelmes ember szívét lopta el.
Meg rákényszerített valakit buta játszmázással, hogy hazudjon.