Friday, February 15, 2008

Neked

א Aleph - kezdem ezzel, mert bassza szájba az összes Apple-s betűkészlet, hogy nem tudok neked egy szép kézzel írott alefet adni.

Úgy érzem, itt kell kezdenem. Meg ott, hogy nem vagyok hívő, nagyon nem. Ateista volnék. Túl sok minden szép van ezen a világon, hogy egyszerre tudjak hinni bennük, és akkor még a hazugságokról nem is beszéltünk.

Tudod, ha hinnék, akkor hinnék a Szabad Akaratban. Isten annyira szerette ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta értünk - ezt nem hiszem, mert miért adna fiút az, aki lányt is adhat. Annyira szeretett bennünket, hogy nem predesztinált semmire. Érted? Ránkhagyott mindent. Feltétel nélkül szeret, tehát igazán szeret. Akármi lehetsz, ő szeretni fog úgy is. Mindegy, mit teszel, mennyit élsz és mennyit cselekszel, hogy teszed, mindegy. Rád bízza. Rád bízza, hogy az ő szeretetét, vagy a Poklot választod. Ha van pokol. Vagy csak az ő szeretete.

Rád bízza, döntsd el te. Döntsd el te, hogy mivel akarod és hogy tölteni azt az időt, ami itt megadatik. És döntsd el te, hogy mennyi lesz ez az idő.

Tudod, a halált azért adta Isten, hogy megtanuljuk becsülni az életet. Mert a halál nem az ellentéte, hanem része az életnek. Olyan elidegeníthetetlen és elkerülhetetlen része, ahogy a teljes napnak az éjszaka és a nappal. És azért van éjjel, hogy megtanuljuk becsülni a napfényt. És azért van nappal, hogy megtanuljuk becsülni az éjjelt, a pihenést.

Rajtad áll, mit teszel ezzel az ajándékkal. És sosincs túl késő semmihez. Érted ezt? Rajtad áll, mit akarsz megtenni és mikor. Mert akkor teszed meg, amikor akarod. És akkor mész el, amikor akarsz, mert az akaratod léte maga az ajándék.

És tudod, mi váltja ki a halált? Ezt egyszer szerettem volna elmagyarázni valakinek, aki hasonló dolgokon rágódott, mint te. Csak ő nem értette volna, te meg azt hiszem, most igen, meg fogod érteni.
A halált az élet váltja ki, ahogy az éjjelt a nappal. Nagyon egyszerű, kár, hogy senki nem gondol mostanság rá.

Tudod, miért becsülöm többre a nőket a férfiaknál? Ne érts félre, ez nem valami feminista szöveg, és nagyon sok nőre nem igaz az állítás - de a legtöbb nő tudja, hogy a teremtés lehetőségét magában hordozza.
Ott van benne a csíra, a lehetőség, hogy a szívével együtt dobbanjon egyszercsak egy másik. Hogy a testével védelmezze és táplája azt a másik életet, amit létrehozhat.
Én tudom magamról, ha minden jól megy, és tényleg akarom, akkor rengeteg unokám lesz, még több dédunokám, és persze lesz gyerekem is, legalább egy negyed tucat ;-) egyszer. Majd, ha úgy döntök, hogy lesz.
Tudom, a szerelem ennél egy kicsit több, mint létrehozni utódot. De alapból minden nő képes rá. Mindkettőre.
Tudod, a szerelem olyan, mint kincset keresni és találni. Olyan, mint diót keresni. Ha egyet találtál, lesz ott még másik is. Szükségszerűen lennie kell. Ahogy anyu megfogalmazta - dióból mindig n+1 van.
És hogy ezt miért vonatkoztatom szerelemre? Mert én egyszerre legalább két férfit szeretek mindig, és akkor még az éppen aktuálisokról nem is beszéltünk.
Nos, nem kurva vagyok, vagy szélsőségesen poligám, vagy ez a perverzióm.
Két lény van, akitől most is akár el tudnám fogadni azt, hogy a gyerekét várjam. Kettő. Kicsit bizarr és furcsa, és sose csalnám meg egyiket a másikkal, és pontosan tudom, hogy egyik felé érzett vágyam se fog sose teljesülni.
Az egyik olyan, hogy pontosan meg tudom mondani, ha elhívom valahová, mikor lesz ott, ha eljön, és mikor mire gondol, mintha folyamatosan végszavaznánk egymást - ugye ismerős?
A másik olyan, ha érzem az orromban az illatát, megrohan az, hogy ő másutt milyen lenne, és milyenek lennénk mi, ha lehetnénk együtt. Olyan a szaga, mint a spiritualitás maga - fűszeres és nehéz egyszerre, és vágyódsz utána, és annyira nehéz elviselni, mint Isten jelenlétét. Érzed benne a lehetőséget, a teremtés képességét veled közösen, és sokkal boldogabban és ösztönösebben, mint ahogy most vagytok.
De kérdem én, ha van kettő, miért ne lehetne harmadik?
Mindig van harmadik, negyedik, ötödik, mert a szerelem örök (igen, ezt Shakespeare bácsitól nyúltam). Nem egy és utolsó, hanem jó sok lehetőség.
Csak meg kell keresned azt, amelyik tényleg passzol. Tényleg, mint a kis puzzledarabkák.
Nyilván ha a két fiatalember közül bármelyik a valóságos igazi lenne - ha létezik ilyen - akkor már rég együtt lennénk, és nem siklanánk félre. De nem az egyik sem.
Isten nekünk adta a szabad akaratot. Meg akarod-e keresni az igazit, vagy sem? Azt, aki nem ver át, aki tényleg úgy szeret, ahogy azt a száján látod?
Ha igen, hát mi akadályoz meg benne? Hidd el, pont annyi időd van rá, amennyi kell. Se több, se kevesebb - mindegy, hogy ez két perc, vagy egy egész élet, de meg kell találd. Meg is fogod, ha igazán akarod.
Ez egyvalakin múlik - rajtad. Nem a másikon.
Súlyokkal táncolni nehéz. Nélkülük még nehezebb.
És hogy teljesen közhelyes legyek, azt kell mondjam, hogy vagy vasárnap, vagy hétfőn találkozunk. Remélem. Stílszerűen pedig annyit, hogy táv.