Thursday, January 18, 2007

The train goes under my skin

Tegnap azt álmodtam, hogy Soffy házibuliján voltam, és beragadtam a fönti fürdőszobába. Ahogy ott álltam, és feszegettem az ajtót, valami megmoccant a bőröm alatt.
Leginkább gyermekkorom modellvasútjaira emlékeztetett, és ez szaladgált a bőröm alatt, és marhára fájt, és sikoltoztam, de nem jutottam ki, és nem tudtam segítséget hívni.

Hah, ez a seduction-style dolog sem jön be, merthogy nem igaz - nincsenek ajtómon dörömbölő fiatalemberek, de ha lennének, a röhögőgörcsbe halnék bele, az is biztos.

Összeteszem a kezem, és kérlelem, hogy hagyja abba. Az egészet. Inkább ne bolygassuk, ne bántsuk, felejtsük el egyáltalán. Kéééérem... amíg nem történik velem valami szörnyű baleset, addig. Nem vagyok főnix, hogy újjászülessek a hamvaimból. Zárt rendszer a világ, az energiák nem vésznek el, csak átalakulnak valamivé, üres percekké, órákká, tettekké.

Szeretném magam néha jól érezni, mindenféle mankó nélkül, csak szimplán és egyszerűen jól, nem tökéletesnek, nem hivalkodónak, nem szépnek, nem boldognak, csak... elégedettnek.

Már megint történnek furcsa esetek, az IMVUn kaptam ajándékot valakitől, aki töröltette magát még aznap, és ráadásképpen nem is ismerem, viszont az adminok szerint magyar. Kezdjek félni? Ugyan, mitől, és ki az az ízlésficamos, aki ezt csinálja? Utálom a gondolatát is annak, hogy bárki egy kicsit is elterelheti a figyelmemet a táncról.