Mindenszentek...

Ma van Mindenszentek. Nem voltam egyetlen árva Halloween-buliban sem, pedig jó lett volna. Ehelyett megpróbáltam kipihenni magam, és most tanulok, mint a güzü.

És idén se faragtam tököt. Pedig minden évben megígérem magamnak, hogy dögös leszek boszijelmezben, és tököt is fogok abszolválni az estére.

Ha majd egyszer gazdag programozó (jó vicc!) leszek, nem ilyen csóró büféslány, és csak napi 8 órát kell melózzak uszkve (tudom, leadási határidők pluszban, ez sose ment, de majd talán, ha nem leszek a nyomortól és a nyomástól féldilinyós depressziós, akkor menni fog), akkor majd faragok tököt.

Nem, és nem akarok fölnőni. Meg akarom látni a kalapban a kígyót nyelő elefántot.

Görcsölök a holnap miatt, a gyomrom öklömnyi, gyűlölöm a JAVÁt, a tanárt még jobban - oké, nem is, csak nem megy nekem ez a pszichikai nyomás, az órán üvöltözés, meg a lehülyézés, és hiányoztam egy csomót, és nem is ok nélkül, és erre nem lesz tekintettel, szóval gyilkos lesz a holnapi nap...

Most már utálom az egészet. Azt akarom tanulni, ami érdekel, és nem ilyen szarokat, amikkel majd úgyse kezdek semmit. Most már legszívesebben átmennék e-learningre, vagy egyszerűen fognék egy könyvet, és benyalnám a PHP-t...

És álmaim hercege egy fasz. Idegesít továbbá, hogy még mindig eszembe jut, amikor legalább két hónapja egy mondatot nem váltottam vele élőszóban, és nem írt sms-t se... és szinte esélytelen, h találkozzunk még valaha is, hacsaknem valami nagyon hülye helyzetben, és nem égetem még tovább magamat...

És még a kalapom se jött meg... és ne érezzem magam csődtömegnek?