Minden napra egy mese - Második mese
Egyszer volt, hol nem volt, egy testvérpár még az Óperenciás tengeren innen, mintegy 3 órányi vonatútra Dél-Nyugat felé, arra, ahol a kurta farkú malacok helyett kunkorifarkúak túrják a Dombóvári-dombságot.
A kisfiú és a kislány nagyon szerették egymást, bár nem mindig értettek egyet mindenben. Azt azonban tudták, akármi is történik, egymásra mindig számíthatnak.
Mindig együtt játszottak a szüleik kertjében. Nagyon szerettek építeni, még jobban szerettek azonban kertészesdit játszani.
Gyakran öntözgették egy fa tövét, hogy gombát termesszenek, vagy ástak ki és ültettek el mindenféle növényt, például tyúkhúrt és békarokkát.
Egy nap a kisfiú levágott egy ágat a mályvarózsa bokorról, és elültette egy cserépbe, és minden nap szépen megöntözte.
Azt várta, hogy a gyökér nélküli ágacska kihajtson.
Pár nap múlva el kellett utaznia a kisfiúnak egy nyári táborba. Meghagyta a testvérének, hogy minden nap, bármi történjék is, locsolja meg rendesen az ágacskát, el ne száradjon.
És a kislány minden nap meglocsolta az ágacskát.
Az első két nap nem történt semmi, csak lassan lekókadtak a levelek. A harmadik nap már el is száradtak.
A negyedik nap le is potyogott az összes, az ágacska csupaszon maradt.
De a kislány rendületlenül öntözte. Tudta, hogy három napja van még a bátyja érkeztéig, és tudta, hogy a kis ágnak addigra hajtást kell hoznia.
A gyerekek szülei elszomorodtak, amikor meglátták a csupasz ágacskát. Az apuka már-már azon morfondírozott, hogy egy másik ágacskát csempész majd a cserépbe. Tudta, ez úgysem hajt ki, hiszen egy gyökértelen ágdarabkáról van szó.
De a kislány rendületlenül locsolta tovább az ágacskát, mert a bátyja meghagyta neki. Nem foglalkozott azzal, hogy már levelei sincsenek. Csak öntözte tovább.
A hetedik napon a kislány megint kiment, hogy megöntözze az ágacskát. Várta már ezt a hetedik napot, mert végre viszontláthatta a bátyját.
Ahogy kiment, látta, hogy az ágacska tele van kis rüggyel. Elmosolyodott, és bólintott. Ő valahogy így képzelte. Hiszen minden nap megöntözte.
A kislány apukája csak annyit gondolt, hogy milyen ostobák is a felnőttek.
A kisfiút Örsnek, a kislányt Verának hívták.