Thursday, August 27, 2009

Korrekció

Az utóbbi egy hét teljes kínálata késztet a következőre:

salander - Még nálam van a Call of Cthulhu-d, szeretném visszajuttatni hozzád, mert sajnos úgy néz ki, mégse tudom összehozni azt a pártit, amit szerettem volna (nevezetesen női rettegő-csapatot a legjobbakból), úgyhogy inkább visszaküldeném. Kérlek, ld-n dobj egy postacímet, egy hónapon belül küldöm, ígérem, nagyon szépen köszönöm, meg az eddigi türelmedet is :)

Edem - drágám, te úgy megríkattál az éjszaka során, hogy összesen 5 órát aludtam miattad. Most legszívesebben lekevernék egy anyai pofont, mint Constantine a filmben Gabrielnek, hogy: "Érzed? Ez a fájdalom, szokj hozzá!" Lennél szíves nem beleszólni olyan dolgokba, amiket nem értesz, csak az érem egyik oldalát látod, mert csak engem ismersz belőle? És volnál szíves nem feltépetni olyan sebeket, amik már majdnem lehegedtek - és amihez semmi közöd? A kilenc farkamból hét van már csak meg, az is azért, mert kettőt levágtak, két olyan ember, aki valamiért mindig visszatér hozzám, és már cseszettül elegem van ebből.

Ennek ellenére bírom a fejed, csak ne drámázz túl már dolgokat, és ahelyett, hogy a blogomat olvasod, csinálj valami hasznosat, mert az én szóhasználatomon vergődni, meg azon, hogy egy estéből mi csapódik le bennem, max felbassza az agyam, kevéssé konstruktív, ám annál dühítőbb.

Balázs (Morgan?) - csak merem remélni, hogy mindössze 3 órai ismeretség után te legalább nem olvasod ezt a szart, szimpi srác vagy ránézésre, remélem, ebben az életben egyszer még lelőhetlek pici fehér műanyaggolyókkal. (Nagy eséllyel te engem inkább, de hátha.)

Béla - téged is változatlanul kedvellek, ígérem, megkapod a Graveyard bookot, aztán majd kérem vissza a maszkot, maradhat, amíg nem veszel másikat. Változatlanul te vagy a kedvenc exem :*

Typhus - nálam van még két DVD-d, ezt majd visszaadom szeptember végén. Ne aggódj, rugdosni foglak minden miatt, meg amúgy is legalább két beszélgetéssel jössz nekem minimum.

Drimőr - rég láttam a búrád, meg a telefonszámodat se tudom, úgyhogy légyszi, írj :)

Feri - majd benn beszélünk, és ígérem, többet nem csókollak meg ;-)

És az összes exnek/majdnemexnek/exhavernek/egyéjszakás kalandnak/barátnak - amikor azt mondom, szeretnék megtanulni lőni, azalatt azt értem, hogy szeretnék megtanulni lőni. Nem a régi dolgok fölmelegítését, nem nosztalgiázást.
Ha dugni szeretnék, köszi, majd azt mondom. (no comment pls)

A lőni tudás nem azonos a közösüléssel. A lőni tudás egy nagyon praktikus képesség, mint a varrás, vízvezetékszerelés, autóvezetés, stb. A fegyver NEM fallikus szimbólum önmagában, csak ha azzá teszik.

Én lőni szeretnék, és azért téged kértelek meg, mert nincs egy fillérem se rendes tanárra, zárolták a számlám a tandíjfizetés miatt :S Fölajánlok főzést-mosást-takarítást érte, isteni sütijeim vannak, katalogizálom a CD-idet/DVD-idet, amit akarsz.
(Igen, nem tudom pl holnap mit fogok enni, ennyire.)

Apa nem hajlandó megtanítani lőni, a nagypapám már nem érhette meg ezt a kérést.

És majd egyszer, ha tudom, hogy mi micsoda a fegyvereken, és hogy a támaszt hová kell tenni, hogy kell tárazni, célozni, lélegezni, és mi mekkorát rúg vissza, ígérem, játszani is fogok veled cserébe, megtanulok mindent, ami a csapatmozgásokhoz kell, fedezlek, ha beberzerkelek, riflemanné alakulok, és lelövök mindent, ami mozog, még az egereket is, az ellenfélről nem is beszélve, átférek a legkisebb likon is hasoncsúszva, ahová te nem férsz be, szóval tiszta nyereség, komolyan, csak hidd el, és segíts!

És majd olyan zubbonyt csináltatok, amilyet te hordasz, csak kicsit ergonomikusabbá teszem, és adok BB-t, és rémesen hálás leszek mindezért. És veszek fegyvert is, ígérem.

És hogy ez az egész miért? Mert én kicsit másképp működöm kiegyensúlyozott aggyal, mint az átlagnő, engem nem nyűgöz le a körömfestés (bár az is jó móka, de csak egy átlagtevékenység), és imádok tanulni és új doglokat megismerni. És amúgy is falkaállat vagyok, meg már kéne nekem valami értelmes hobbi a lakásfelújításon felül.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home